Illetékesség
www.danielközjegyző.hu / kezdőoldal / Általános információk (app)
A közjegyző illetékességi területe
A közjegyző illetékességi területe általában annak a helyi bíróságnak az illetékességi területével egyezik meg, amely a közjegyző székhelyén működik. A Budapesten működő közjegyzők illetékessége a főváros egész területére kiterjed. Az igazságügyért felelős miniszter rendelettel állapítja meg annak a közjegyzőnek az illetékességi területét, akinek a székhelyén nem működik bíróság.
A közjegyző helyszíni eljárást kizárólag az illetékességi területén folytathat, azonban ügyfeleket – az egyes közjegyzői nem peres eljárásokat kivéve – bárhonnan fogadhat.
Nem magyar állampolgársággal rendelkező ügyfél esetében, amennyiben a magyar nyelvet – a szerződés, vagy jognyilatkozat aláírásához szükséges mértékben – nem érti, akkor a közjegyzői okirat elkészítéséhez az ügyfél által felkért (eseti) tolmács közreműködésére van szükség.
Nem peres eljárás (elsősorban hagyatéki ügyek) lefolytatására az a közjegyző illetékes, akinek az illetékességi területén a kérelmező lakóhelye vagy tartózkodási helye van. Belföldi lakóhely, tartózkodási hely hiányában az eljárásra bármelyik közjegyző illetékes.
Ha a kérelmező jogi személy, az eljárás lefolytatására az a közjegyző illetékes, akinek az illetékességi területén a jogi személy székhelye vagy az annak képviseletére hivatott szerv székhelye van. Székhelynek kétség esetében a központi ügyintézés helyét kell tekinteni. Ha a kérelmező jogi személy székhelye vagy az annak képviseletére hivatott szerv székhelye és az ügyintézés helye is külföldön van, az eljárásra bármelyik közjegyző illetékes.
Ha a kérelmező jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy olyan, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amelyet törvény jogképesnek nyilvánít, a közjegyző illetékességének megállapítására a jogi személyekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Előzetes bizonyítás (szakértő kirendelése) során az a közjegyző is illetékes, akinek az illetékességi területén a bizonyítás helye van.
A zalaegerszegi közjegyzők, mint Dr. Dániel Csaba – Zalaegerszeg 1. számú – közjegyző illetékességi területéhez az alábbi települések tartoznak:
| Alibánfa | Misefa |

A zalaegerszegi közjegyzők – az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti – fenti illetékességi területhez tartozó hagyatéki eljárás lefolytatása során szűkebb körben, naptári hónapokban megjelölt illetékességszerint járnak el:
Dr. Dániel Csaba 1. számú közjegyzőhöz tartozó hagyatéki ügyek: ha az elhalálozás időpontja január, április, július, illetve októberhónapokban történt
Dr. Tiboly Sándor 2. számú közjegyzőhöz tartozó hagyatéki ügyek: ha az elhalálozás időpontja február, május, augusztus, illetve novemberhónapokban történt
Dr. Mautner Edit 3. számú közjegyzőhöz tartozó hagyatéki ügyek: ha az elhalálozás időpontja március, június, szeptember, illetve decemberhónapokban történt.
Haszonbérleti szerződés
:: 2014. február 04., kedd @ 14:07
A földhaszonbérlet szabályai 2014 évben. Átmeneti szabályok, földforgalmi törvény, előhaszonbérlet, hirdetmény, kifüggesztés, ...
Föld adásvétel
:: 2014. január 15., szerda @ 13:52
2014. május 1-jétől az a belföldi természetes személy és tagállami állampolgár, aki nem minősül földművesnek,
Miért nem csökken a hiteltartozásom ???
:: 2014. január 13., hétfő @ 12:39
Sok ügyfél fordul hozzánk elkeseredve azzal, hogy már évek óta fizeti a kölcsönt, eddig „visszafizetett”
Mennyibe kerül ha hitelt vesz fel?
:: 2013. április 08., hétfő @ 08:36
Bérleti szerződés
:: 2013. március 19., kedd @ 12:44
Miért érdemes a bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglaltatni?
Tartozáselismerő nyilatkozat
:: 2013. március 19., kedd @ 09:38
avagy: hogyan tegyük könnyebbé egy követelés érvényesítését?
Ténytanúsítvány
:: 2013. március 18., hétfő @ 15:11
Fénymásolat hitelesítés, aláírás hitelesítés, nyilatkozat közlésének időpontja, tanácskozás, ülés, váltó és csekkóvás,
-
Szolgáltatások
-
Adásvételi szerződés
-
Ajándékozási szerződés
-
Bérleti szerződés
-
Biztosítéki szerződések
-
Cégalapítás (Bt., Kft.)
-
Egyéb biztosítékok
-
Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának vezetése
-
Értékpapír és okirat semmissé nyilvánítása
-
Európai fizetési meghagyásos eljárás
-
Európai öröklési bizonyítvány
-
-
Fogalmak, meghatározások
-
Föld adásvétel
-
Hagyaték, öröklés
-
Hamvakat tartalmazó urna hazavitele
-
Haszonbérleti szerződés
-
Házassági Vagyonjogi Szerződések
-
Hitelesítés
-
Jognyilatkozatok
-
Készfizető kezesi szerződés
-
Meghatalmazások
-
-
Mennyibe kerül ha hitelt vesz fel?
-
Miért nem csökken a hiteltartozásom ???
-
Okirat, pénz és érték megőrzése
-
Orvosi ellátást visszautasító nyilatkozat
-
Szakértő kirendelése / előzetes bizonyítás
-
Tanúsítvány weboldal tartalmáról, SMS-ről, MMS-ről
-
Tartozáselismerő nyilatkozat
-
Ténytanúsítvány
-
Tombola: NAV bejelentés és közjegyző jelenléte kötelező
-
Tulajdoni lap, cégkivonat
